Xerxes Cup 2022.

A játék abbahagyása



- Bodor Tanár úr jegyzete -


A Golf Szabályok kizárással bünteti a játék indokolatlan abbahagyását. Ha már el tetszettek kezdeni a versenykört, tessék tisztességesen végigküzdeni, mint Leonidász és társai a Thermopülai Xerxes Kupán.

A játék és sport között az a különbség, hogy a versenyen küzdeni kell, akár ideálisnak nem tekinthető helyzetekben is. Persze mindennek van határa, így előfordulhatnak körülmények, amelyek lehetetlenné teszik a golfot. Amikor leszáll a köd, körülöttünk csapkodnak a villámok, a szél lefújja a labdát a greenről, a pálya úszik a vízben, a sötétben már a fehér labdát sem lehet látni, stb. Rendesen ilyenkor a Versenybizottság felfüggeszti a játékot, amit a körülmények javulásával újraindít, vagy ha nem, akkor a versenykör befejezését átütemezi vagy törli.

Ettől függetlenül is előfordulhat, hogy a körülmények összeesküdnek a szegény játékos ellen. Leszakad az ég, beáll a lumbágó, leesik a vérnyomás, elfogy az erő, úrrá lesz a reménytelenség, és az ember úgy érzi, a további sikertelen küzdelemnek semmi értelme, ami ezután történik, már nem a golfról szól, amikor már Világos, le kell tenni az ütőt.

A golf nem kényszermunka.
Bármikor saját belátásunk szerint abbahagyhatjuk a játékot. Csak hát ennek különböző következményei vannak, melyekkel számolnunk kell.

Tisztázzuk előbb az alapfogalmakat:
- A játék abbahagyása akkor valósul meg, ha elhagyjuk a pályát és a visszatérésre nincs sem lehetőségünk (elvitt a mentő), sem szándékunk (haza mentünk). A pálya ideiglenes elhagyása önmagában még nem abbahagyás. Ha bemegyünk a klubházba vizet vételezni, vagy fordítva, attól megszabadulni, ha bekötik a vérző sérülésünket, még belefér. De ha gipszelni is kell, az már nem, de még egy jó ebéd sem.
- Abbahagyni csak megkezdett versenykört lehet. Szabály szerint a kört akkor kezdtük meg, amikor a kiírt szakaszon a kezdőütést megtettük. Ami nincs megkezdve, az nem hagyható abba. Ha egy meg nem kezdett kör lejátszásáról lemondunk, akkor az nem abbahagyás, hanem visszalépés (WD = withdrawal). Viszont nem lehet visszalépni a már megkezdett versenykörből, azt csak abbahagyni lehet.
- A játék abbahagyásához alapos, méltányolható és elfogadható indok kell. Csak a Versenybizottság döntheti el, hogy mely indok elfogadható. Ezért a bizottság jóváhagyását mindig kérnünk kell. Lehetőleg előre, de ha nem megy, legalább utólag. Ha ezt elmulasztjuk, akkor a távozásunk önkényesnek minősül.

(1) Ha a játék abbahagyásának elfogadható indoka van.
Amit a Versenybizottság elfogadott. Sérülés, rosszullét, félelem villámcsapástól, komplett ütőkészlet elvesztése (elektromos troli beviszi a tóba), stb. Beleférhet az is, hogy feltöri a lábunkat a cipő.
- A versenykör legális abbahagyása az eredmény szempontjából befejezetlen (RNC = round not completed), a hendikep szempontjából töredék kört eredményez.
- Az ilyen kör eredménye versenyben nem értékelhető, díjazásra nem jogosít, és hendikep módosításra (Magyarországon) nem fogadható el. Azonban a bizonyos teljesítményekért járó (pl. longest drive, nearest the pin) különdíjakat megkaphatjuk.
- Külföldön játszott versenyen előfordulhat, hogy töredék RNC kör alapján is lehet hendikepet módosítani. Ha ez megesik velünk, akkor az ott elért módosítás Magyarországon is érvényes.

(2) Ha a játék abbahagyásának nincs elfogadható indoka.
Amit a Versenybizottság nem fogadott el, vagy amit a játékos nem is közölt. A kedvezőtlen időjárás önmagában még nem elég. Akkor sem, ha fázunk, átáztunk mert nem hoztunk megfelelő ruhát. Nem elfogadható, hogy lekéssük az estére tervezett programunkat, vagy nem megy a játék úgy ahogy szeretnénk, stb. 
- A versenykör indokolatlan abbahagyásának minősítése nem befejezetlen kör (RNC), hanem kizárás (DQ = disqualified) értékelhetetlen eredménnyel.
- A DQ kör értékelése az eredmény szempontjából azonos az RNC körével. Nincs helyezés, díjazás, hendikep módosítás, de lehet különdíj.
- A játék önkényes abbahagyása esetén a Bizottságnak vizsgálnia kell azt is, hogy milyen (esetleg csalárd) szándék áll mögötte, és ennek megfelelően kell eljárnia.

(3) Játék abbahagyása az eredmény visszatartásával.
A befejezetlen (akár RNC, akár DQ) kör eredménykártyáját is kötelező leadni. A le nem játszott szakaszokat üresen kell hagyni. Tilos ezeket kihúzni, mert akkor lejátszottként értékelődnének.
- Ha a befejezetlen kör eredménykártyáját nem adjuk le, akkor az visszatartott eredménynek (NR = no return) minősül, aminek a hatása olyan, mintha DQ lenne. Akkor is, ha az indokok alapján RNC lehetett volna.
- Ráadásul azonban a hendikep történetünkbe automatikusan büntető eredmény kerül, amely az utolsó 12 hónap legrosszabb eredményével lesz azonos.

További következmények:
- A versenykör abbahagyása mindenképpen a kör feladását jelenti. Egykörös versenyen ez egyben a verseny feladása is. Többkörös versenyen a versenykiírástól és a játékformától függ, hogy folytathatjuk-e a versenyt, játszhatunk-e későbbi körökben? Ha egy kör kihagyásával, akár DQ, akár RNC, kizártuk magunkat a versenyből, akkor a többi le nem játszható kör minősítése mindig automatikusan WD. Csak az esetlegesen lejátszható köröké lehet ettől eltérően DQ vagy NS (no show), attól függően, hogy ténylegesen mi történt. 

Megjegyzés:
- A match playről azért nem esett szó, mert ott akkor hagyjuk abba a játékot, megadva a meccset az ellenfélnek, amikor akarjuk, kérdés és indoklás nélkül, illetve akkor állapodhatunk meg a meccs megszakításában és folytatásában egy későbbi időpontra, amikor közös megegyezésre jutunk róla.

 

Fotó: Quora

2022.04.25.

Hozzászólások