- Huszti György írása -
Lassan - de szerencsére megállíthatatlanul - közelít a golfszezon kezdete.
Még mielőtt elhangzana azonban az idei első hivatalos "jó játékot!" szlogen, célszerű egy kicsit elidőzni, valamiféle számvetést készíteni a tavalyi szezon kapcsán. Akár egyfajta speciális "0" kilométerkőnek is tekinthetőek az alábbi számok, érdemes lesz visszatérni ide jövőre és megvizsgálni mennyit és főleg merre haladtunk együtt az úton.
2018-ban egyéni, hcp módosító, (és legalább) 18 szakaszos versenyen 921 játékos vett részt (akik az MGSz kötelékébe tartoztak).
319 külföldi játékos is magyar startvonalra állt (különböző korosztályos Open-ek, Strawberry Tour, illetve Crystal Golf Tour hazai állomásai) de nekik külföldi az anyaklubjuk (így velük a továbbiakban ez az elemzés nem foglalkozik). Továbbá, nem tartalmazza adatbázisunk a Sonnengolf Zsira Golf Club játékosait sem, tekintve hogy sajnos egyetlen általunk ismert golfadatbázisban sem sikerült a nyomukra bukkannunk.
Tehát 921 magyar anyaklubbal rendelkező olyan sporttársunk volt, akik tavaly legalább egy alkalommal, egyéni, 18 szakaszos versenyen indult. Ez a 18 szakaszos pályákra vetítve, klubonként 132 játékost jelent. Az összes pályával (18 és 9 szakaszosak) számolva, klubonként 71 játékos az átlag.
A nemek aránya első pillantásra egy kicsit talán kedvezőbb a hölgyekre nézve mint sokan gondolnánk, hiszen a különböző pályákon jártunkban-keltünkben általában 10-15%-os "megérzési" arányok szoktak elhangzani. Ezzel szemben a valóságban a magyar golfozók 20,3%-a hölgy (tehát 79,7% férfi). Talán sokan azt gondolhatják ez a szám nagyon messze állhat a nyugat-európai trendektől, de korántsincs így. A KPMG tavalyi felméréséből szemezgetve hamar kiderül, hogy a golf őshazájának számító Britanniában például a következő a hölgy golfozók aránya:
Anglia: 12%
Skócia: 12%
Wales: 20%
Míg, az emancipációra mindig sokat adó Skandináviában ez a helyzet:
Norvégia: 22%
Svédország: 25%
Dánia: 28%
A 20,3%-os hazai "gyengébbik" nem aránnyal semmiképpen nincs mit szégyenkeznünk, ugyanakkor az is igaz, hogy még messze vagyunk az európai átlagtól (25%)
Illetve pláne "arrébb" van az európai top3 ország:
Ausztria: 35%
Németország: 34%
Svájc: 34%
(Európában a legtöbb hölgy egyébként - ezekután valószínűleg nem meglepő módon - Németországban játszik. A német golfozónők száma meghaladja a 222 ezer főt)
Az általánosabb férfi/nő aránypárt követően vegyük górcső alá a pontosabb hazai részleteket.
Magyarországon a fentebbi kritériumrendszert (egyéni 18 szakaszos verseny) figyelembevéve tavaly a golfütőt ragadó juniorok aránya 11% volt, míg a senioroké 24% (csak a felnőtt golfozókra vetítve ez az arány 27%).
A nemek aránya a következőképpen alakult:
Junior: | Nő 27% - Férfi 73% |
Felnőtt: | Nő 19% - Férfi 81% |
Senior: | Nő 21% - Férfi 79% |
A hazai versenygolfozókat hcp alapján kategórizálva a következő eredményeket kapjuk:
A (0 - 12.0): | 16% (ebből a hölgyek aránya: 16%) |
B (12.1 - 24.0): | 45% (ebből a hölgyek aránya: 13%) |
C (24.1 - 36.0): | 32% (ebből a hölgyek aránya: 26%) |
D (36.1 - 54.0): | 7% (ebből a hölgyek aránya: 45%) |
A golfklubok, egyesületek viszonylatában, a hazai versenygolfozók az alábbi arányban oszlanak meg:
Academy: | 4% | (a hölgyek aránya a klub versenyjátékosai között: 6%) |
Balaton: | 6% | (a hölgyek aránya a klub versenyjátékosai között: 23%) |
Birdland: | 7% | (a hölgyek aránya a klub versenyjátékosai között: 16%) |
Highland: | 11% | (a hölgyek aránya a klub versenyjátékosai között: 26%) |
Forest H.: | 3% | (a hölgyek aránya a klub versenyjátékosai között: 13%) |
GolFiesta: | 6% | (a hölgyek aránya a klub versenyjátékosai között: 19%) |
Hencse: | 1% | (a hölgyek aránya a klub versenyjátékosai között: 20%) |
Imperial: | 5% | (a hölgyek aránya a klub versenyjátékosai között: 26%) |
Kisoroszi: | 12% | (a hölgyek aránya a klub versenyjátékosai között: 19%) |
Old Lake: | 16% | (a hölgyek aránya a klub versenyjátékosai között: 19%) |
Pannónia: | 19% | (a hölgyek aránya a klub versenyjátékosai között: 20%) |
St. Lőrinc: | 7% | (a hölgyek aránya a klub versenyjátékosai között: 28%) |
Zala Spr.: | 3% | (a hölgyek aránya a klub versenyjátékosai között: 16%) |
A golfklubok, egyesületek viszonylatában, a hazai versenygolfozók a korcsoportok alapján az alábbi arányban oszlanak meg:
Junior | Felnőtt | Senior | |
Academy: | 23% | 58% | 19% |
Balaton: | 8% | 50% | 42% |
Birdland: | 4% | 63% | 33% |
Highland: | 17% | 54% | 29% |
Forest H.: | 17% | 61% | 22% |
GolFiesta: | 7% | 89% | 4% |
Hencse: | 0% | 40% | 60% |
Imperial: | 11% | 44% | 45% |
Kisoroszi: | 12% | 55% | 33% |
Old Lake: | 3% | 79% | 18% |
Pannónia: | 16% | 71% | 13% |
St. Lőrinc: | 9% | 69% | 22% |
Zala Spr.: | 16% | 52% | 32% |
A golfklubok, egyesületek viszonylatában, a hazai versenygolfozók a handicap ketegóriák alapján az alábbi arányban oszlanak meg:
"A" | "B" | "C" | "D" | |
Academy: | 7% | 33% | 46% | 14% |
Balaton: | 19% | 29% | 42% | 10% |
Birdland: | 16% | 36% | 34% | 14% |
Highland: | 12% | 44% | 33% | 11% |
Forest H.: | 0% | 70% | 30% | 0% |
GolFiesta: | 0% | 35% | 40% | 25% |
Hencse: | 0% | 100% | 0% | 0% |
Imperial: | 11% | 44% | 28% | 17% |
Kisoroszi: | 13% | 54% | 23% | 10% |
Old Lake: | 16% | 50% | 33% | 2% |
Pannónia: | 37% | 47% | 16% | 0% |
St. Lőrinc: | 4% | 29% | 58% | 9% |
Zala Spr.: | 22% | 35% | 39% | 4% |
A cikkben szereplő adatok forrása: pccaddie.net, illetve golfmania.hu
A cikkben szereplő fotók forrása: delltechnologies.com, illetve Kállay Tamás Photography