Preferred Lies a Klub CSB-n

Érdemes figyelmesen olvasni!


 

Kedves Klubcsapatok Bajnokság induló!


Az alábbiakban megpróbáljuk áttekinteni a legfontosabb információkat az idei versengés kapcsán, ezzel is segítve a kimagasló játékélményt, illetve eligazodni a Klubcsapat Bajnokság kiírásának speciális „rejtelmeiben”:


Általános szabályok:

-   Az idei évben 19 csapat adta le nevezését a versenyre (20 lett volna a maximum), összesen 114 játékost nevezett be 12 különböző klub, amelyekből egy klub három csapattal indul, öt klub „duplázik”, míg hat klub csupán egyetlen csapattal indul a megmérettetésen. A csapatok listája, illetve a versenyzők névsora IDE kattintva érhető el.

- Maximált ütésszámra játszott StrokePlay (az adott szakasz PAR értéke + 5 ütésig).

- Minden csapat részt vesz mind a Bruttó (Stroke), mind a Nettó (Stroke-Hcp) kiértékelésben.

- A csapatok 6 főből állhatnak (olyan játékosok vehetnek részt a versenyen, akik az adott klub elsődleges klubtagjai legalább 2024. június 1. óta). Ezen a kitételen egyébként sajnos már két nevező elvérzett a hétfői napon (egy játékost a Zala Springs Kócsagok, egyet pedig az MGC Kisoroszi II. csapatában kellett hivatalból cserélni).

- Mindazonáltal a csapatok számára csütörtök délig nyílt lehetőség személycserére, amellyel további két csapat, a Continental I. és II. csapatai éltek. Ugyanakkor, - a Versenykiírás értelmében - több cserére már nincs lehetőség, vasárnap a párosok összetétele változhat ugyan, de csak azok a játékosok léphetnek pályára a második napon, akik már az első napon is részt vettek a versenyen.
(Tekintve, hogy a csapatok a leadott 6 főből szabadon összeállíthatóak, így, ha valaki a két versenykör között megsérül vagy lebetegszik, még akkor sem esik ki a csapata. Ugyanis a versenyfeltételek még 4 játékos esetén is teljesíthetőek, hiszen a páros FourBall játékforma 1 fővel is érvényes lehet (ebben az esetben végig 1 játékos eredménye fog számítani, aki természetesen csak 1 labdával játszik, így akár 2 játékos is “helyettesítheti” a 2 FourBall párost))

- A 6 játékos három párost alkot, mindhárom páros eredménye beszámítódik a klubcsapatok összeredményébe (ezúttal tehát nincs kieső eredmény).

- 2 páros FourBall játékformában játszik (a páros mindkét tagja a saját labdájával játszik, az adott szakaszon jobb eredmény a páros eredménye.) A FourBall párosok esetében (a Nettó kiértékelés miatt)  szükséges, hogy minden szakaszon  beazonosítható legyen az eredmény (így tehát mindkét játékos valamennyi szakaszeredménye külön-külön oszlopban vezetve lesz az Online ScoreKártyán, (ez utóbbiban egyébként a már szokásos innovációt felhasználva két különböző szín (mandarin/antracit) jelzi, a verseny valós idejű LiveScore-ját asztali számítógépen követő nézők számára, hogy mely játékos ütötte éppen az adott szakaszeredményt).
Figyelem (!), tekintve hogy a páros két tagja között a maximális PHCP különbség nem haladhatja meg a 18-as értéket, így ha a páros egyik tagja legalább két ütéssel jobb eredményt ér el adott szakaszon (pl. 4, illetve 6) mint a másik, az esetben az adott szakaszon gyengébben teljesítő játékos nyugodtan fel is veheti a labdáját (kihúzás) a játék gyorsítása érdekében.

- 1 páros GreenSome játékformában játszik (a páros mindkét tagja elvégzi a szakasz kezdőütését, majd utána az általuk jobbnak ítélt kezdőlabdával felváltva játszanak az adott szakasz befejezéséig).

- A versenyben 36.0 HCP Index értéket meghaladó hendikeppel rendelkező játékos nem vehet részt. A FourBall párosok esetében a páros két játékosa közötti Playing HCP különbség nem haladhatja meg a 18-as értéket (lásd fentebb). 


Mit szabad a csapattársaknak (és mit nem) a verseny ideje alatt:

- Mindkét játékforma esetében a párosok tagjainak ugyanazon dolgok megengedettek, illetve tiltottak, mint egyéni játékban a játékos caddie-je esetében. Azaz például megbeszélhetik a taktikát egymással, kérhetnek és adhatnak egymásnak tanácsot, pl. green dőlésszöge, stb. de figyelem fontos(!) a beállás megkezdésekor már nem állhatnak a játékvonal mögött, azaz nem állíthatják egymást ily módon irányba, nem segíthetnek ily módon a labda nyomonkövetésében, stb. Amennyiben mindez a green-en történik, a játékos még korrigálhat (kiállhat a felvett beállásból), ugyanakkor a green-en kívül ezt már nem teheti meg a játékos, tehát ha a beállás megkezdésekor, vagy utána a párostársa a játékvonal mögött áll, pl. a Drive-nál, vagy a Fairway-en egy nyolcas vas ütéskor, ez minden esetben két büntetőütést von maga után a játékos számára.
Bővebben a 10.2b szabályban olvashattok erről. De, bizonyára már sokan használjátok is a „Rules of Golf” applikációt, ahol minden szabály elérhető digitálisan, magyar nyelven is.

- Egymásnak nem adhatnak kölcsön ütőt játék közben a párostársak pl. egyik fél sem fejezheti be az utolsó 10 cm-es puttot a másik fél putterével, (kivétel ha kettejük összesített ütőszáma nem haladja meg a 14 darabot, de ez nyilván teljesen életszerűtlen).

- Azok a játékosok (és csak azok), akik már befejezték az adott napi saját versenykörüket, minden további nélkül kimehetnek caddiezni a pályára bármely saját csapattagjuk számára, sőt még másik csapat tagjainak is caddiezhetnek, (de ezt azért előtte beszéljék meg a saját csapatukkal) 🙂

- Egy adott pároson belül a kezdőütés sorrendje (bármely szakaszon) megbeszélés kérdése, tehát kezdhet olyan játékos is, akinek az elütőterülete közelebb van a zászlóhoz (pl. a hölgy játékos a férfi csapattársa előtt). Vagy - FourBall páros esetében – pl.  bármikor puttolhat előbb az a játékostárs, akinek a labdája közelebb van a lyukhoz. 

Hogyan kaphatnak ranglistapontot a klubok:

- A Klubcsapat Bajnokság eredményeiért a játékosok EGYÉNI ranglistapontot NEM kapnak.

- A klubok kapnak klubranglistapontokat az eredmény alapján (a ponttáblázatot lásd a Ranglistakiírás mellékletében).

- Azon klubok esetében amelyek két (vagy három) csapattal indulnak, a klub azon csapata után kapja a ranglistapontokat, amely a Bruttó kiértékelésben előrébb végez. A klub gyengébbik bruttó helyezést elérő csapata (a Versenykiírásnak megfelelően) „elviszi” a megszerzett helyezést az esetleg mögötte végző csapat(ok) „elől” (de természetesen plusz ranglistapontot nem kap az adott klub).


A pályával kapcsolatos nagyon-nagyon fontos kitételek!

(Köszönjük szépen a tájékoztatást Jakobi András versenyigazgatónak):

-   Az MGC frissített Helyi Szabályai IDE kattintva érhetőek el, akár most, akár a verseny folyamán bármikor a GOLFiGO rendszert használva.

-   A pálya belső szakaszain továbbra is (hazai szinten) kimagaslóan sok „no play” zónával találkozhattok (piros karó a tetején zöld „kupakkal”) amennyiben a labda bent van a zónában az semmiképpen nem játszható meg (be lehet menni a labdáért (nem feltartva a játéktempót)), de megütni nem szabad), ki kell hozni a labdát és a zónán kívül ejteni egy büntető ütést felszámolva. 
Amennyiben a labda kívül van a zónán, de a beállás (játékos lába), vagy a lendítés síkja (üvegfal) érintené a zónát, KÖTELEZŐ könnyítést (freedrop) kell igénybe venni.

-   Tekintve, hogy az elmúlt időszakban igencsak esős volt az időjárás, valamint a hétvégén sajnos további csapadék is várható (és a verseny amúgy sem hcp módosító) ezért az összes szakaszon Preferred Lies van érvényben az általános terület következő részein: First Cut és annál rövidebbre nyírt területek (úgymint pl. Fairway, Apron, Fringe).
A kedvező fekvés szabálya szerint a játékos a fentebb megjelölt területeken a labdát büntetés nélkül felveheti, megtisztíthatja, lecserélheti, és helyezheti legfeljebb egy ütőnyi távolságban, de nem közelebb a lyukhoz. Figyelem(!) a labda felvétele előtt mindenképpen szükséges a labda eredeti helyének megjelölése.
Megjegyzés: A WHS szerinti aktív időszakban, hcp módosító versenyen nem alkalmazható Preferred Lies helyi szabály, kivétel, ha a hcp bizottság jóvá hagyja, de abban az esetben elveszti a verseny a hcp módosítás lehetőségét. 

-   A pályán rendkívüli mennyiségben találhatóak vakondtúrások (akár friss, akár már „eldolgozott” formában), amennyiben az általános területen a labda fekvését, vagy a játékos beállását, illetve lendítését zavarja egy vakondtúrás, a játékos könnyítést (freedrop) vehet igénybe (természetesen nem közelebb a lyukhoz).

-   A pályán rendkívüli mennyiségben találhatóak madárcsípés okozta nyomok (lyukak), amennyiben az általános területen a labda fekvését (és csak a fekvését, tehát a beállás itt nem számít) zavarja a madárcsípés okozta lyuk, a játékos könnyítést (freedrop) vehet igénybe (természetesen nem közelebb a lyukhoz).

-   Amennyiben a madárcsípések okozta lyukak a green-en találhatóak és ezek a lyukak a már a green-en pihenő labda gurulását zavarják, ez esetben a labda a green-en helyezhető (természetesen nem közelebb a lyukhoz).

-   Figyelem(!) egyetlen komolyabb pályatest változás történt a megszokott Kisoroszi állapotokhoz képest: A 16-os Par4 jobbra dogleg szakaszon a jobb oldalon a „no play” zóna határai közelebb kerültek a fairway-hez (egészen az első fasor széléig kerültek kihozatalra a karók).

Természetesen - a Klubcsapat Bajnokságokon már megszokott módon - a GOLFiGO-ban idén is valósidőben, percről-percre, illetve ütésről-ütésre nyomon követhető minden érdeklődő számára az összesített csapateredmények aktuális állása, illetve tűpontos helyzete. 

Jó játékot / Jó szurkolást


Fotó: Szabó Péter / MGSz

2024.09.26.

Hozzászólások