Miért nem érdemes nagy lábon élni

GUR-on innen, GUR-on túl


- Huszti György írása -


Szíves engedelmetekkel ezúttal egy érdekes és színes kis esettanulmányt citálnék a „műértő” golfközönség elé a nemrég véget ért XXXV. Magyar Senior Bajnokságról, általános okulás végett 🙂

Köszönhetően a Bajnokságot megelőző vehemens esőzéseknek, a Pannonia hetes szakaszának greenje felett a Verseny Bizottság egy GUR zónát (Ground Under Repair, felújítás alatt álló terület) jelölt - és fújt - ki kék festékkel (lásd ábránk). A sors kegyetlensége folytán sporttársunk labdája egy gyönyörű közelítő ütést követően az igencsak hátul kifúrt pin felett 1-2 méterrel hajtotta pihenőre – nem létező – fejét a green szélétől mindössze 10-20 centiméterre, ugyanakkor mindezt egy putt szempontjából nem túl ideális, felázott girbe-GURba talajviszonyon tette.

Sporttársunk sokat hezitált - pipáját jobbra-balra rágcsálva -, hogy megtalálja azt a könnyítési pontot, amely nincs közelebb a zászlóhoz, mint az eredeti hely, és természetesen nem érinti a greent sem.
Majd, nagyjából az eredeti (másfél méteres) távolsághoz képest a duplájánál, mintegy 3 méterre talált volna egyet, de mint kiderült ez sem volt jó, hiszen lábának sarka – annak ellenére, hogy egy ázsiai, nem „túl nagy lábon élő” 🙂 sporttársról volt szó – rálógott volna a kékvonalra. 

És mint tudjuk (tudjuk?) 🙂 amennyiben egy GUR terület miatt könnyítést veszünk igénybe, az esetben KÖTELESEK vagyunk TELJES könnyítést igénybe venni, tehát sem a labdánk, sem a beállásunk NEM érintkezhet a GUR területtel (jó hír, hogy legalább a hátra lendítésünk keresztezheti a GUR határvonalát, ellentétben pl. a tilos zónákkal, ahol a területhatár mintegy üvegfalként funkciónál).

De visszatérve az eredeti történethez: végül csak mintegy 8-10 méterre a pin-től lehetett volna szabályosan (TELJESEN) könnyíteni, így rövid megfontolást követően maradt az eredeti girbe-GURba talajú helyszín.

E sorok írója őszintén reméli, hogy esetleg sikerült néhányatok számára új információval szolgálnia a legközelebbi TELJES könnyítési pont izgalmas témakörében 🙂


Apropó izgalmak...ha már a GUR-nál tartunk: azt a nagyon ritkán alkalmazott szabályt ismeritek, hogy amennyiben egy kijelölt GUR területen belül nő ki a talajból egy fa (vagy egyéb növényzet), amelynek a GUR-on túlra kihajló ágai, lombozata zavarja a beállásotokat, az esetben is igénybe vehettek könnyítést, annak ellenére, hogy esetleg súlyos méterekre vagytok a GUR területtől? Bizony így van ez, ha görbén GURban nő egy fa 🙂

Nos, ennyit mára a tudomány és a technika (valamint a kékkarós területek) világából!
Jó játékot mindenkinek GUR-on innen, GUR-on túl!


Fotó: GoogleMaps

2024.09.12.

Hozzászólások