- Bodor Tanár úr jegyzete -
Az "NCAA Division I" lényegében az amerikai egyetemi bajnokság. Több sportágat foglal magába, az emlékezetes eset a női golf csapatversenyen történt. Érdekessége, hogy egy ritkán előforduló szabálysértésről van szó, amely az utolsó mérkőzésen következett be, és egyben el is döntötte a meccset.
Két egyetem játszott match play versenyt, a Stanford az Oregon ellen. Induláskor a Stanford két nyert mérkőzéssel elhúzott, de utána az Oregon kiegyenlített. Ekkor jött a döntő mérkőzés, amelyben a Stanfordot Rose Zhang, az Oregont Sofie Kibsgaard Nielsen képviselte.
A 17-ik szakaszon történt, hogy midőn a kezdő ütéseik után gyalogoltak a labdáik felé, Nielsen véletlenül ráhúzta a golfkocsiját Zhang labdájára, és ezzel elmozdította azt. A Szabályok szerint ez Nielsennek 1 büntető. Elvileg lenne néhány (konkrétan 5) kivétel, de azok egyike sem volt alkalmazható erre az esetre. A labdát természetesen vissza tették.
Zhang kettővel fent volt a greenen, Nielsen második ütése legurult, így csippelnie kellett, és a büntetővel együtt ez már a negyedik ütése lett. Bejött neki a gurítás, de már csak bogira volt jó. Zhang két gurítással hozta a part, azzal nyerte a szakaszt és a mérkőzést a Stanfordnak.
Ha nincs a büntető, Zhang akkor is előnyben lett volna, mert már két ütéssel a greenen volt, amihez Nielsennek három ütés kellett. De Nielsen az egy gurítással a kettő ellen felezte volna a szakaszt.
Megjegyzés:
Stroke play versenyen nem ez a szabály érvényes. Ott a másik játékos nem ellenfél, hanem külső tényező. Ha tehát véletlenül elmozdítja a játékos labdáját, akkor vissza kell tenni, de nincs büntetés. Match playben azonban vigyázni kell az ellenfél labdájára, mint a hímes tojásra. Vannak ilyen apró, ámbár lényeges eltérések a két játékforma között, amire érdemes odafigyelni.
Fotó: Golf.com