Elmennél most golfozni Líbiába?

Az INDEX mai cikke


- Brückner Gergő írása -

Sok mindenre már nem emlékszem a Ravasz, az Agy és a két füstölgő puskacső című, két évtizede készült angol filmből, de egy mondat megmaradt:
"Jól indult ez a dolog, de kezd olyan lenni, mint egy peches nap Boszniában."

A délszláv háború idején azt mindenki át tudta érezni, hogy milyen is lehet az. Valami ilyen érzés fogott el, amikor arról olvastam, hogy Líbia felélénkítené a golféletét.

Itt a koronavírus, az országban rémes és kilátástalan polgárháború zajlik, és a képeket látva, a magas fűvel benőtt, gazos pálya sem az, amit golfparadicsomként nevezünk.

De mint az AfricaNews cikkéből kiderül, valójában Líbia nagyon komoly golftradíciókkal rendelkezik, három kifejezetten jó pályája is volt. A második világháborő alatt épített pályákat Moammer el-Kadhafi idején már elhanyagolták, akkor nőtte be őket a gaz. Az ország keleti részében azonban immár működik egy golfszövetség, és egy korábbi játékos, most edző, Abdelhalim Al-Hwiti vezetésével néhányan elhatározták, hogy újraélesztik a sportágat.

Mabrouk Mohamed, a szövetség frissen megválasztott elnöke elmondta az afrikai lapnak, hogy támogatást egyelőre senkitől sem kapnak, de az olajtermelő ország reményei szerint visszatérhet a régi gazdagságához, és a golf újra kedvelt lehet.


Fotó: Abdullah Doma / AFP

2020.05.10.

Hozzászólások