A második terítés párosításai

Talán Tóth János zsákjában volt a legnagyobb meglepetés


- Huszti György beharangozója -


Ma reggel vette kezdetét a IX. Magyar MatchPlay Bajnokság első MatchPlay játékköre, és délután 15:00 órától már dupláznak is a versenyzők, hiszen kezdetét veszi a második MP kör a Kisoroszi MGC Par72-es - a verseny rangjához méltóan gyönyörűen felnyírt - pályáján.

Férfi Felsőház 1-4 helyekért:
Csányi - Rózsa
Magyar K. - Zilahy

Már az első összecsapás (Tee1) igencsak pikánsnak ígérkezik, Rózsa Dávid (aki jelenleg sokkal inkább “igazgat”, mintsem edz) és Csányi Olivér (aki tegnap tudhatta meg az EGA döntését, miszerint elhalasztják a szeptember elejére tervezett franciaországi EB-t, amelyen - az MGSZ Elnökségi döntésének értelmében -  Olivér képviselte volna hazánkat) között. A Csányi - Rózsa meccs akár egy drámai döntőnek is beillett volna a Király Kategóriában, ám ezúttal másképp rendezte az élet.

A másik párosításban egy szintén erősen pikáns MidAm versengés alakult ki.

Férfi Felsőház 5-8 helyekért:
Törőcsik - Zurovac
Szalay A. - Greff

Törőcsik Attilának meglehetősen nehéz dolga lehet majd az egyes hendikepes (horvát) versenyzővel szemben.
A bölcs “öreg” pedig a fiatal oroszlánnal küzdhet meg a Szalay - Greff összecsapáson.

--- --- ---

Férfi Alsóház 1-4 helyekért:
Hideg Á. - Véh B.
Szabó P. - Vargha A.

Férfi Alsóház 5-8 helyekért:
Dr. Le Huy Toan Erőnyerő
Horváth Gy. - Kócs O.

Kérdés, hogy a pihent (első körben erőnyerő) Hideg Ádámnak mekkora előnyt jelenthet a pihenés, a csak hosszabbításban diadalmaskodó Véh Balázzsal szemben.

Dr. Le Huy Toan viszont hazamehet és rákészülhet a vasárnapi meccsére (Ralph Müller visszalépésének köszönhetően).

--- --- ---

Nők 1-4 helyekért:
Kiss - dr. Lex
Sándor - Movik

Egy lefutottnak tűnő (a pihent Kiss Polett Karolina találkozik a már reggel is elütőre álló dr. Lex Annamáriával), és egy “vérre” menő MidAm Derby Sándor Virág és Movik Gabriella között. Legutóbb a MidAm MatchPlay Bajnokságon Virág nyert mínusz hatról(!) fordítva, kérdés lesznek-e ma is hasonló izgalmak, drámák és könnyek a hölgyeknél.

--- --- ---

Szenior Férfiak 1-4 helyekért:
Tóth J. - Hideg J.
Dr. Takács J. - Koller Gy.

Szeniorok 5-8 helyekért:
dr. Horváth P. - Hatvári Á.
Baldauf L. - Nagy I.

Óriási meglepetés Tóth János elsőkörös győzelme a jóval esélyesebb dr. Horváth Péterrel szemben, kíváncsian várjuk meddig tarthat a lendülete a Zala Springs versenyzőjének.

--- --- ---

Junior Fiúk 1-4 helyekért:
ifj. Sárközi R. - Nagy Á.
Benke Á. - Fülöp G.

Junior Fiúk 5-8 helyekért:
Vu P. - Jackson T.
Károly Á. - Sántha Á.

--- --- ---

Junior Lányok 1-4 helyekért:
Sántha L. - Hofmann A.
Koharek A. - Stern L.

Szombat este nyolc körül okosabbak lehetünk, hiszen valamennyi táblán kialakulnak majd a döntő és a helyosztók párosításai!


Fotó: Pánger Timi

2020.08.29.

Hozzászólások